jeunefilleaparis

'Let's plan to hide from all our friends
In silent waters
Be careful of what you are
What you see is just a small part
You must look for yourself in others
And all the places that you go
You see that they are part of you
I want to again be holding hands
With you underwater
And couldnt we get a second chance
To go back and start over
I was thinking before
That it was all my fault
We dropped the baton
Sunday waves and makes faces at us all the time
And I'm wondering what I call mine
Sunday waves and makes faces all the time
And I'm wondering what I call mine'


 

Párizs. Munkából hazafelé sétálva millió gondolatom volt és most képtelen vagyok szavakba önteni. Boldog vagyok. Pedig ma nem is volt sok napocska.

Lakás. Jelenleg egy ismerősöm lakásában lakom egyes egyedül még egészen szombat estig, amikor is meg fog érkezni. (ő most síel) Amikor megérkeztem tehát a reptérre, be taxiba, elmentünk egy címre, ahol átvettem a kulcsot, majd el a címre, ahol lakni fogok. ideiglenesen. Sevres-Lecourbe megálló, 15. kerület. Nem is tudtam, hogy ez ilyen kellemes egy kerület. Kifizettem az 50 eurót (ennyi volt a reptértől), majd a túrahátizsákommal és a huszonvalahánykilós bőröndömmel fel kellett másznom az ötödik emeletre. Magas lépcsőfokok, csigalépcső. A többi már simán ment. A kilátás fantasztikus. Párizsi háztetők. Mosoly. Elvetődés az ágyon. Baguette-et akarok. Most.

El is kezdődött a lakáskeresési mizéria. Elkövetkezendő heteim missziója: találjunk Párizsban lakást, de nem akármilyet, nem akármennyiért. Hajrá. Amikkel rendelkeznem kéne, de nem rendelkezem: francia állampolgárságú garancia-adók; havi jövedelem, ami meghaladja minimum kétszer a lakás árát, illetve minimum egy évre keresnek a legtöbben bérlőt, én meg hat hónapnál többet nem írhatok alá. Ezen kívül bizalmatlanok velem szemben, mert nem vagyok francia. Egyéni preferenciáim viszont: munkahelyhez viszonylag közel legyen, szép és izgalmas és nyüzsgő belvárosi helyen, szép házban, szép lakás. Megint csak: hajrá. Naponta tíznél több hirdetésest hívogatok, van ahol már elkelt a lakás, mire hívom, van, ahol problémáznak a fent említett hiányosságaim miatt és a maradék egy-kettőnél sikerül megbeszélni egy személyes vizitet. Tegnap munka után 3 lakást is megnéztem, ebből egy szerelem első látásra, azonban bútor nélkül. A bácsinak tetszettem szerintem, de mondta, ha hétvégéig így nem veszi ki senki, bebútorozza és felhív. Bárcsak. Amúgy ezek maximum 20 m2-es „studiók”, általában azért 12 és 18 m2 között mozognak, mini-lakások. És az áruk egy kevésbé szimpatikus intervallumban található: havi 550 euró és felette, a csillagos égig.

Munka. Az UIC (Vasútvonalak Nemzetközi Szervezete) a Bir Hakeim metrónál található, szintén 15. kerület, az Eiffel-tornyocskának majdnem a lábánál. És szinte hihetetlen, hogy a 10. emeleti irodámból (nem csak az enyém, egy német hölggyel osztjuk meg) a munka közepette kinézek az ablakon, és közelben látom a tornyocskát, az emeleteken mozgó miniatűr emberkéket, akik most fotózzák először a gyönyörű kilátást a magasból. A távoli ködben meg felvillan a Sacré-Coeur kupolája. Minden hétköznap egész nap nézem az Eiffel-tornyot. Már csak ezért is megérte. Mosoly. Az emberek tündériek. Nemzetközi csapat. Fordítási/tolmácsolási osztályon vagyok, a főnökeim Rosalinde és Birgit, egy osztrák és egy német hölgy, akik megbíztak azzal, hogy a vasúti szaknyelvi gyűjteményt egészítsem ki orosz és magyar kifejezésekkel. Mivel eddig távol állt tőlem a műszaki tudomány, nagy kihívás elé nézek. De megbirkózom a feladattal, úgy érzem. Minden fontos embernek be lettem mutatva, ma már együtt kávéztunk egy tolmács bácsival, aki megdicsérte a francia nyelvtudásomat és javasolta, milyen mesterképzésre jelentkezzek, ha szeretnék tolmács lenni. Kipróbálhatom majd magam fülkében az UIC-ben, na az izgalmas lesz. Itt mindenki beszél németül, oroszul viszont mondhatni senki, kivéve a lenti emeleten elvileg van két orosz, de eddig minden nap tárgyaláson voltak, amikor lementünk őket meglátogatni. Nagyon élvezem, hogy dolgozó nő vagyok, saját íróasztallal és számítógéppel, hogy a kollégák kávéval és teával kínálnak, hogy együtt járunk le ebédelni, hogy minden nap új emberekkel ismerkedem meg, hogy franciául beszélhetek. Napi 8 órát kell bent lennem, de ebből egy óra ebédszünet. Az UIC-nek van saját konyhája és nekem ingyen van, úgyhogy választhatok kedvemre a különböző saláták, rákok, főételek és desszertek között. Az emeletünkön dolgozik két fiatal brit fiú, tolmácsok. Az egyik nagyon fennhordja az orrát, a másik szimpatikus és mosolygós.

A párizsi metrónak speciális illata van, szeretem ezt az illatot, inkább szag mondjuk, mint illat. Imádom Párizst, azt hiszem, szerencsés vagyok, hogy itt lehetek.